EAR ENSEMBLE
 

A győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatott tanulmányait követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Tarjáni Ferenc osztályába járt 1980-tól 1985-ig. Főiskolásként számos országos és nemzetközi versenyen nyert díjat. A közreműködésével alapított Anonymus Rézfúvós Quintett az 1982. évi Anconai Nemzetközi Kamarazeneversenyen két kategóriában is első helyezést ért el. További nemzetközi sikert jelentett az együttes számára az 1986-ban megrendezett Maurice André Nemzetközi Rézfúvóskvintett Verseny, ahol az együttes I. díjat nyert. 1983-tól a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának első kürtöse. 1999-ben az együttes történetében elsőként nevezték ki szólókürtösnek. Zenekari művészi munkájának további elismerését jelentette az 1997-ben neki ítélt Dohnányi Ernő-díj, amellyel minden évben a legjobb zenekari művészt jutalmazzák. 2000-ben elnyerte a Magyar Rádió Nívódíját, majd a magyar kortárs zeneszerzők darabjainak bemutatásáért Artisjus díjjal jutalmazták. 2008-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. Kamaramuzsikusként és zenekari művészként rendszeresen vesz részt hangversenykörutakon Európa-szerte, valamint az amerikai kontinensen, a Távol-Keleten, Ausztráliában és Új Zélandon. 1998 óta a budapesti Weiner Leó Konzervatórium kürttanára.

varga Zoltán